Facebook

PFEFFER Nimrod David

Nimrod David Pfeffer - PhotoAz izraeli születésű Nimrod David Pfeffer a New York-i Metropolitan Opera másodkarmestereként, illetve a guatemalai Lyric Opera Company zeneigazgatójaként tevékenykedik. A Metropolitan Opera zenekarával 2014-ben debütált, amikor is James Levine-nel közösen lépett fel a New York-i DiMenna Centerben. A guatemalai Lyric Opera Companyvel, melynek 2016-ban egyik alapító tagja volt, a Rigoletto és a Szerelmi bájital című operákat adták elő, melyeket a nemzeti televízió is közvetített. 2017–2018-ban a Bohémélet új előadását fogja dirigálni a társulat élén, emellett Verdi Requeimjét is játsszák majd a Guatemalai Nemzeti Szimfonikus Zenekarral.
Az utóbbi időben vendégkarmesterként lépett fel a Mariinszkij Zenekarral, a The Juilliard Orchestrával, a Guatemalai Nemzeti Szimfonikusokkal és a Szentpétervári Capella Állami Szimfonikus Zenekarral. Pfeffer zongoraművészként is jelentős sikereket ért el. Karrierjét a Carnegie Hallhoz tartozó Weill Recitalban rendezett szólóestje mellett az American Ballet Theatre Kaméliás hölgy előadásában nyújtott produkciója fémjelzi, amikor is Chopin zenéjét játszotta a Metropolitan Opera színpadán. Jelentős esemény volt Oroszországban, a moszkvai Kremlben tartott szólóestje, illetve az Izraeli Filharmonikus Zenekar és más zenekarok közreműködésével rendezett szólókoncertje is.
Nimrod David Pfeffer nemrégiben diplomázott a New York-i The Juillard Schoolban, ahol Alan Gilbert tanítványaként tanult. A Juillardban Buno Walter Ösztöndíjban részesült, és elnyerte a Charles Schiff Karmesterdíjat és a Norman Benzaquen Karrierdíjat is.