Budapesti Fesztiválzenekar

Kontinenseken átívelő műsorral érkezik a 20–21. századi zene Grammy-díjas nagykövete. David Robertson nemcsak híresen jó hangulatot teremt maga és a vele dolgozó zenekarok között, nem csupán magas fokú muzikalitásával és letisztult mozdulataival varázsolja el közönségét, hanem mindig ötletes, kalandos, izgalmas programokat állít össze.

A Juilliard School karmester tanszékének vezetője Ligeti diákéveinek rövid, de tanulságos és szórakoztató darabjával nyitja koncertjét, majd a hárfairodalom egyik legjátszottabb koncertjével, az argentin Ginastera Hárfaversenyével zárja az első félidőt. „A nüanszok megszólaltatásának mestere” – írja az est szólistájáról, Xavier de Maistre-ről a Gramophone. A hangversenyt szimfóniába öntött hősies küzdelem zárja Nielsen módra. 2023 őszén David Robertson elsőként mutatta be Amerikában Ligeti György Mifiso la sodo című kamarazenekarra írt darabját. A zeneakadémiai évei alatt, 1948-ban komponált, majd három évvel később átdolgozott Mifiso la sodo tele van apró zenei poénnal. A cím maga is szójáték, hiszen Ligeti szolmizációs hangokból alkotott nem létező olasz kifejezést. „Szubjektív nacionalizmus” – így nevezte Alberto Ginastera azt az alkotói periódusát, amelyben 1956-os hárfaversenye is született. A versenymű első és harmadik tétele az argentin marhapásztorok, a gauchók táncát, a malambót idézi meg. A dán Carl Nielsen 4. szimfóniájának hangulatát erősen áthatják az első világháború borzalmai. Az 1915-ben komponált mű „A kiolthatatlan” címet viseli. „A zene maga az élet, és mint élet kiolthatatlan” – írta Nielsen. A szimfónia négy egymást szünet nélkül követő tételből áll, és e négy tétel alatt folyamatos küzdelmet hallunk: küzdelmet a hangnemért és az újra meg újra visszatérő mottótéma fennmaradásáért.

A műsor tehát bővelkedik a játékban, a küzdelemben és a heves érzelmekben is, mely ezzel az előadói gárdával minden bizonnyal maradandó élményt ad majd.

Milyen lehet egy argentin hárfaverseny? Például ilyen:

(Ginastera: Hárfaverseny)